„amikor győztesek vagyunk, akkor is legyen erőnk és bátorságunk kiállni a vesztesekért, az üldözöttekért"
A fentieket az egyik blogban olvastam.
Nagyon szép gondolat.
A tapasztalatom azonban az, hogy akik ma "győztesek",féltik a győztességüket,és nem vállalnak fel semmit,ami veszélyeztetné azt.
Nem állnak ki a vesztesekért , az üldözöttekért.
Biztosan van ezalól kivétel,minden tiszteletem az övé...csak én még nem találkoztam ilyennel.
A színházban megtapasztalt utóbbi három év erre tanított meg.
Még egy közel húsz éves barátság is elbukott ezen.
Ez nagyon szomorú.
Egy Kossuth díj is juthat arra nem érdemesnek.
Minden az összeköttetéseken,a ki kicsodának a kicsodája elméleten múlik.
A világ anyagiasan önző lett.
Vannak szép szavak...de csak a lelkünkben szépek,mert mi még néhányan így gondolkodunk.
A valóság azonban az,ha körülnézünk a világban,hogy őskövületnek számítunk az ilyen gondolatokkal,a tiszta lélekkel..."vesztesként" könyvelnek el.
Nagyon nehéz egy ilyen meccs után mégis felállni,és emelt fővel tekinteni a "győztesekre".
De kell! Fel kell állni!
...és tudni azt,valójában ki a győztes...és kik azok akik "győztesként" sem többek a semminél.
A fenti videón hallható dal szövege az együtt átélt időszakban vált igazán aktuálissá.
A filmen látható tehetséges fiatalok egyike sem kellett a színház új igazgatójának,mindenkinek csak a létbizonytalanság jutott.
Ezt az előadást azért rendezték,hogy legyen miből élniük.
Egy uszoda lezárt,üres medencéjében rendezték meg a darabot.
És a "győztesek" közül senki nem tett semmit.
Senki nem vállalt semmit,mert félt.
Kérdés: érdemes-e "győztesnek" lenni ennyi félelem és megaláztatás árán,amit itt megéltünk?
Ez csak egyetlen kicsi példa a sok száz mellett,amit itt át kellett élnünk.
És a "győztesek " győztesek maradtak ...ki tudja meddig?
Azt hiszem egészen addig,amíg nem jönnek az új "győztesek".
Akkor majd bekövetkezik az,amikor " a vesztesek mindig a győztesekből lesznek".
Az élet igazságát nem tudja legyőzni egyetlen "győztes" sem.
