Álmaimban se jöjjön elő!
Mindig így gondoltam rá.
Erre a kalapra.
Na...nem pont erre,csak egy ugyanilyenre.
Négy éves voltam,amikor a születésnapomon a meglepetés ez a kalap volt.
Meg egy kulccsal felhúzható táncoló medve.
Aztán persze hordani kellett ezt a "bűbájos" fejrevalót,amit utáltam.
Egyátalán mindent utáltam,amit a fejemre tettek,de ezt valahogy különösen.
Nem tudtam,hogyan tartsam a fejem "benne" ,
sehogyan sem volt természetes érzés.
Szenvedtem tőle,de fel kellett venni,mert
"jaj de édes benne a gyerek,mint egy igazi hölgy".
A hölgy többször megtaposta,átnyújtotta játékul a kutyának,
de a kalap örök túlélőnek bizonyult.
Átgondoltam a dolgot:
nem győzhet le ilyen könnyen egy kalap...
Eljött a következő tavasz,egyben az én időm :-)
Húsvét hétfőn fel kellett venni.
Felvettem.
Majd amíg az udvaron vártam a locsolóimat "véletlenül" bele esett a fejemről egy szurkos hordóba.
Mázlim volt,mert a szurok a ráeső napfénytől kissé megolvadt.
Na nem nagyon,de ahhoz pont eléggé,hogy a kalap elsüllyedt benne.
Egy kicsit azért még rásegítettem neki,és kellemes szurokfürdőben részesítettem.
Aztán persze hallgathattam.
De megérte...a kalap eltűnt az életemből :-)
Most a régiségvásáron találtam szemben magam a pontos másával.
De ez már nem az enyém :-)
...csak az emlék...
