"Különös rejtély lappang az éjszaka mélységes csöndjében, és a hajnal mozdulatlan némaságában, amikor a nap éppen megérinti a hegyeket. Ezt a misztériumot minden élő magában hordozza.
Ha csöndben ülsz egy fa alatt, akkor megérzed az ősöreg földet, s a föld felfoghatatlan misztériumát.
Az éjszaka nyugalmában, amikor a csillagok tisztán és közel ragyognak, megérezheted a táguló világmindenséget, és minden dolgok rejtélyes rendjét, a végtelent és a semmit, a sötét hegyek mozgását és egy bagoly huhogását. Az elmének ebben a határtalan csendjében az idő és a tér jelenléte nélkül árad szét a misztérium.
Titkot rejtenek az ősrégi templomok is, melyeket oly végtelen gondossággal, figyelemmel, azaz szeretettel építettek. A karcsú mecsetek és a hatalmas katedrálisok viszont örökre elveszítik ezt a derengő misztériumot, mivel vakbuzgóságnak, dogmáknak és katonás pompának adnak otthont. Az a mítosz, ami az elme mélyrétegeiben bújik meg, nem misztikus, hanem érzelmes, hagyományhű és irányított.
Az elme titkos fülkéiben az igazságot félrelökték a jelképek, a szavak, a képmások, amikben semmi misztikum nincs - ezek pusztán az elme hullámzásai. A tudásban és a tudásra alapozott cselekvésben csodálat, elismerés, gyönyörködés van.
A misztérium azonban valami egészen más.
Nem olyan tapasztalat, ami azonosítható, tárolható, felidézhető. A megtapasztalás a halálát jelenti ennek a leírhatatlan misztériumnak: a közléshez szavak, gesztusok, egy tekintet szükséges.
Ahhoz azonban, hogy bensőséges kapcsolatba kerülj azzal, az elmédnek és a teljes valódnak is ugyanabban az időben, ugyanazon az intenzitáson, és ugyanazon a szinten kell lennie a misztikummal.
Ez a szeretet.
És ezzel az egész univerzum misztériuma feltárul előtted."
...a mai délutánt meditációval és zenehallgatással töltöm...
;){kind=icon}
;){kind=icon}
