a ♥ kõ ♥ ragyogása

csak úgy tudsz, ha hajlandó vagy elhagyni a földet.

Az az érzésem, hogy a világban történő változások is azt a célt szolgálják, hogy az ember felébredjen a lelki tunyaságból, felfedezze a szárnyait, isteni önmagát, és döntsön arra vonatkozóan, hogy az élete kinek vagy minek a szolgálatában áll.

A nem döntés is döntés a sodródás, céltalanság, kiszolgáltatottság mellett.

A fogyasztói társadalom tragikuma: hagytuk, hogy megvásárolják a lelkünket. Felépítettük a kellékek birodalmát, ami most összedőlni készül.
Hála Istennek!

Tudom, hogy a romok alól kisarjad a szeretet, felszabadul a lélek...
Nem biorobotok, emberek vagyunk.

Érzem, hogy valami jó van születőben...

A születés fájdalmas folyamat, és feltételezi a halált.

Ezt is tapasztalom minden nap.

Köszönöm.

Jézus mondja: szükséges néktek újjászületnetek.

Azt is Ő mondja, hogy ahol a mi kincseink vannak,

ott van a mi szívünk is.

Jó ötletnek tűnik megvizsgálni a kincseinket.
Nehogy a romok alatt maradjon a szívünk...

Gyerekként tudtam, hogy van angyal.

Egyszer láttam is.

Akkor ebben nagyon biztos voltam, mert büszkén meséltem róla.

Aztán elfelejtettem.

Ma már többet tudok az angyalokról, mégsem láttam azóta egyet sem.
Akkor mintha fehérebb lett volna a hó.

Talán azért.
Gyakrabban néztem felfele.

Talán azért.
Nem akartam annyi mindent. Ez lesz a megoldás!
Volt időm bevárni és helyem befogadni a Csodát.
Hallottam a Csendet.
Ma is ülök és várok... És nem mozdulok.
Zakatolhat bármennyire a szívem.

(L.R.)

Tudom,Mindig egyedül vagyunk.
Mindegy hány jó barát van mellettem, melletted...

Az én szememmel én látok, és nem érezheti más azt, amit én.

A legnagyobb szerelemben sem.

Igen. Legfájdalmasabb tapasztalatom.
Túlélő vagyok. Igen. A jég hátán is...

Nem vagyok büszke rá. Ez a sorsom.

Bár rég tudom: meghalni volna jó.

Mindenki tudja, ha őszinte.

De folyton hazudunk.
Kérek még egy kis erőt és bölcsességet.

Hogy teremthessek valami igazán igazit, maradandót, értéket...

Vannak terveim, hogy hogyan. Mindenki csak önmagát válthatja meg, tudom. Mégis ez az, ami éltet.

Akkor, amikor minden kevés.
Csak szeretni kéne. Semmi mást.

Akkor nem szenvedne annyira ez a világ.

Én sem.

Te sem.

Mindenkinek egy nagyon szép jövő évet kívánok!

Alakuljon úgy a sorsotok,ahogyan a legjobb nektek,ahogyan szeretnétek!

"Sok ősi kultúrában találkozunk azzal az elképzeléssel, hogy az élet egy-egy szakaszát le lehet zárni, azután pedig egy új életet kezdeni. Az archaikus ember nem ismerte a folyamatos, történelmi időt, számára minden év újrakezdés, és ahogyan az idők kezdetén az istenek cselekedtek, úgy kell tennie az embernek is minden év, esetleg egy hosszabb periódus elején. Ez az, amit Eliade "az örök visszatérés mítoszának" nevez.

Az egyéves periódus kezdete nem azonos világszerte. Kitűzhetik a napéjegyenlőség vagy valamelyik napforduló idejére, függhet a hold változásaitól, a csillagok állásától, a vegetációs periódusoktól (vetés vagy betakarítás), de két tényező kombinációjától is. A Távol-Keleten a holdújév máig is ünnep, bár sok helyen már vallási jellege elhomályosodott."

Minderről itt olvashatsz bővebben.

A tibeti újév köszöntését pedig itt láthatod.

(idén február 25.-én volt)

Elkészült minden.

Részben tegnap késő estére,részben ma délelőtt.

A tervezetteket ( tuttifitt ) még kiegészítettem

egy kis korhely levessel holnap hajnalra

és egy nagy adag bóléval éjszakára..

A csokoládés madártej valami fenséges lett, szerintem az egésznek a koronája,bár nem szép dolog az öndicséret.

De most nagyon meg vagyok magammal elégedve.

Nem szeretem mérlegelni az év végén a történéseket.

Megteszem azt minden este.

Ha visszanézek,mindig több a nehézség,mint az öröm.

Sokat kell küzdeni a sikerekért és a boldogságért.

Volt itt is minden,kaptam vegyesen.

Mégis...úgy érzem, a tenyerén hord a sors.

Igyekszem,nagyon igyekszem,hogy pozitív gondolatok alapján éljen ezt a nekem szánt sorsot. Szeretnék megfelelni a saját mércémnek mindenben,és ez sokszor nehéz.

Jövő évre azt kívánom mindenkinek,hogy könnyebb legyen,eredményes legyen.

Többet mosolyogjunk,és tudjunk feltételek nélkül szeretni!

Régi jóbarát került elő végre!

Aggódtam miatta,mert nem adott életjelt.

Komolyan azt hittem,hogy a medvék vagy pumák áldozatául esett.

De szerencsére nem!

Eljött ma néhány angyal,angyalok a színpadról.

Szeretem őket,öröm minden velük töltött perc.

Jó kedvet és szép emlékeket hoztak.

Aztán hatajöttek a gyerekek is.

Pillanatok alatt kitehettük volna a megtelt táblát a házra.

Már a szilvesztert tervezik,nagy bulit,mindenki,aki barát,együtt.

Na jó...de nem itthon, a fiam lakásában.

Az kisebb,mint a miénk,csak 80 nm,de elférnek ott.

Mi pedig csendesen újévezünk itthon.

1 órakor kimegyünk a gyerekekkel tüzijátékra,aztán meg a reggelig tartó utcabálra.

Addig itthon jönnek mennek a barátok,meg az angyalok.

Ez a terv.

Borzalmas ez a csendes várakozás.

Egyedül akar lenni,szitkozódik,vitázik Istennel.

Másik pillanatban sír,aztán a halottjaival hadakozik.

Az anyjával,apjával...anyámmal.

Fél tőlük.

Aztán ebbe úgy kifárad,hogy órákig nem tud beszélni.

Annyira kimerült,hogy a szemét sem tudja kinyitni már,

és ha mégis...semmit nem lát.

A legerősebb fájdalom csillapítót kapja,ami adható.

A szive erős.

Ki a megmondhatója annak,meddig tart ez a szenvedés?

Nem fogadja el a segítséget.

Már azt sem engedte,hogy karácsonyfát állítsak neki.

Ma van a neve napja.

Most nem mondható,hogy boldog névnapot...

legfeljebb az,hogy emlékezzünk a boldogabb névnapokra.

De emlékezni sem akar.

Az amúgy rohanó idő most csendben vánszorog.