a ♥ kõ ♥ ragyogása

Egy könnyű,ebéd utáni séta a belvárosban.

A szépség mindig a részletekben rejlik...

hulló hó hangján

némán tengert álmodunk,

múlik az idő...

Hajnalban rigófüttyre ébredtem.

Hatalmas koncertet tartottak.

Megzavarta őket az enyhe idő.

Ma egy csendes pihenő napot tartunk.

Az ebéd töltött káposzta...jujjj de szeretem ...

Ebéd után egy jó nagy séta, le kell mozogni az utóbbi két nap eredményét.

Szép a fánk és illatos.

Szeretek mellette üldögélni.

Valahogy mégis hiányzik valami.

Azt hiszem,az idő miatt van.

Ma 16 fok volt,egész nap esett az eső,és dörgött az ég.

Hát...ez nagyon nem karácsonyi.

Havat vártam és hideget.

Hol vannak már azok a régi jó telek,

amikor majd megfagyott a kezünk-lábunk egy kiadós séta,vagy szánkózás után?

Milyen jól esett bejönni,és egy forró teát,vagy mézes tejet iszogatni!

16 fok! Három napja meg -16...

Ez a több,mint 30 fok különbség mindenkit megvisel.

Álmos vagyok,és át tudtam volna aludni a napot.

A gyerekek elmentek a párjuk szüleihez,nagy a csend.

Zenét hallgattunk,én rajzolgattam.

Régen látott kedves barátommal beszélgettem, jól esett.

Már tavaly beleszerettem az olajzöldbe.

Így az idén is ilyen lett az ünnepi asztal.

Már csak egy tortát kell feldíszítenem,és minden készen van.

Maradt még egy jó órám arra,hogy magamat is elvarázsoljam.

Aztán hagyományaink szerint elmegyünk a Püspökvárba a betlehemi lángért.

Azzal gyújtjuk meg az itthoni gyertyákat és csillagszórókat.

A havat pedig hozzá álmodjuk.

Boldog névnapot Dédike!

A karácsonyi csoda a szívedben lakik.

Minden szívből szóló karácsonyi énekben,

a kandalló ropogásában és melegében,

az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben,

minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött,

minden, amit ebből meghallunk,

és ami elgondolkodtat bennünket,

az maga a szeretet.

Tegnap otthon voltam.

Jó volt látni a helyet,ahol születtem,ahol éltem.

Bennem él,minden zegzugát a szívem mélyén őrzöm.

Éppen Karácsonyt ünnepelt a téren a lakóközösség.

Éppúgy,mint régen,gyerekkoromban.

Csak a fenyő már jóval nagyobb,de még ma is éppen azt a fenyőt díszítik.

A képen néhányan azok közül,akikkel együtt nőttem fel.

Ez volt az öröm,ami ért.

Minden más amolyan öregbítő pillanat volt.

Azt hiszem,apámnak már csak pár napja van hátra.

Már nincs magánál, nincs egyetlen tiszta perce sem.

Nem tudom,mikor következik be,de számára már megváltás lesz.

Szerettem volna,ha segíthetek abban,hogy méltósággal fogadja,de ez már lehetetlen.Görcsösen ragaszkodik mindenhez,ami az anyagi világhoz köti.

Ezért szenved.

Imádkozni nem akar,sehogyan sem tudtam rávenni.

Azt mondta,nincs isten,mert ha lenne,nem szenvedne ennyit.

Én meg úgy gondolom,a halált is ki kell érdemelni.

Át kellene gondolnia az életét. Lezárni a múltat,mindazt ,amivel fájdalmat okozott ,és megbocsátást kérni. Ha ez nem megy ,nem jön a lelkéből,akkor legalább az ima erejével.

Reménytelen.

Nehéz órák,napok jönnek.

"Az ember nem mondhatja, hogy sötétségben él,

míg elvesztett szerettei világítanak a csukott szem mögött.

Csak a szeretet, a halál egyetlen ellenszere képes megállítani az Időt,

s átmenteni az elveszítettet egy érinthetetlen és rejtett örökkévalóságba."

(Szuromi Pál:Jelek egy arcon )

A pillanatok öregítenek,nem az évek...

Jó dolog a könyv,szeretünk olvasni.

Aki szeret olvasni,aki szereti a könyveket,az kincsként kezeli őket.

Minden évben egyszer rendbetesszük,letakarítjuk a könyvszekrényeket.

Ez tegnap volt...

hát nem kis munka,miután több,mint 12 ezer könyvünk van.

Mindet levenni,leporolni,polcokat takarítani,majd az egészet szépen katalogizálva visszarendezni.

Éjfél után végeztünk.