Már második napja tart a koncert,miközben a szélcsengőim
megunhatatlan táncukat járják a böjti szelekkel.
A szél felszárította a hó nyomát,
majd a közel kétnapos esőből sem maradt semmi.
A kertben a hó alatt előbújt a hóvirág
és még néhány növény gyengén erőlködik ,
dacolva az idővel.
Egyszer csak eljön...
...várjuk,annyira várjuk,
pedig ez a néhány hét még a kemény tél ideje...
Még csak álmodjuk a tavaszt.
Hűvös az este ...Gyere Kedvesem!... Hajtsd ölembe fejed ... Mesélek Neked ... Mesélek a szeretetről, - a szerelemről, - a szívről, - az életről ... Mesélek arról, hogy milyen fontos vagy nekem ... És mesélek Neked erről a nyárról, az elmúló nyárról ...
Augusztus végén járunk ...
Közeledik az - az idő, amikor összegezhetjük, milyen is volt a nyár . Jó nyár volt?
Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy szeszélyes volt . Volt forróság, nagy - nagy viharok, - jégesők . Egy időre beköszöntött az ősz is a nyarunkba . Tavam tükrét is sokszor fodrozta, - tépázta a viharos szél .
A tavaszi ébredés és a korán beköszöntő nyár gyönyörűre bontotta a természetet . A kert virágai szirmot bontottak, - a fák lombjai kiterebélyesedtek . A kert örökzöldjei többszínű zöldjükkel új hajtásokat hoztak . Volt, amikor nehezen tűrték a vad, viharos szeleket, de volt, hogy lágyan hajladoztak a szellő finom simogatására .
Vágytak, - vártak mint mi magunk emberek - az enyhet hozó esőre, az éltető, szomjoltó permetre . A feketerigóink most is kikeltették fiókáikat, a gyümölcsfák szomjazva, - újra meghozták terméseiket . A rózsabokrok ugyanúgy virítottak .
Égetett ez a nyár! Még langyos a levegő, arcunkon víg táncot jár a napocska . De már hűvösek az esték, - az éjszakák és nem olyan madárzajosak a reggelek .
Igen, elhagyták fészkeiket a madarak, - a fiókák kirepültek .
Ez azt jelenti, vészesen közeledik a költözés ideje .
Engem kinevettek, - de egyre jobban érzem az ősz közeledtét .
A levegőben már érezni az ősz illatát .
Megjelentek a látható jelek - hiszen a fák levelei színesednek . Az éjszaka csendességében még hallom a tücskök zenéjét, de már egyre távolabban .
Ma olyan nehezen jöttek fel a csillagok .
Azt hittem, a felhőtakarótól nem láthatom sziporkázó fényüket . Azután csak megjelent tündöklő fényével először az Esthajnalcsillag, majd a Hold is és a sok-sok apró csillag .
A Hold telítődik . Ezüst fénye helyett vörösen izzik .
A Kerten végigsöprő szél vígan sodor tova egy-egy sárga - zörgő falevelet .
Az éjszaka olyan furcsán elcsendesedett .
Az ősz hangulata érződik .
Már harmadik napja olvad.
Csurog,csepeg...leszakad a tetőről,
a jégcsapok már eltűntek...
Szeretem a havat. Szeretem,amikor hullik az égből.
Szeretem, ahogyan csillog és roppan a talpam alatt.
Szeretem, ahogyan mindent betakar ,
és szeretem a csendet...a hócsendet...
De nagyon nem szeretem,amikor olvad,és
minden csupa latyak.
Talán már lassan közeleg a tavasz.
Mikor a valóság túl valóságos akar lenni, és megreped a határ álmok és ébrenlét között, belépsz egy csodás világba.
Egy olyan helyre, ahol mindig is éltél, de nem merted kinyitni a szemed, hogy megláthasd.
Az álmok valósága igazabb a legporosabb hétköznapnál.
A szürrealizmusban feloldódva felfedezheted szárnyaid, hogy az ég tengerében fürödhess kékre.
Az igazi szabadság akkor tiéd, mikor saját képzeleted nem korlátoz többé.
Tiéd lehet a világ, csak ébredj fel, hogy álmodhass!
(L.R.2007.09.19.)
84.0.137.xxx 2010. február 16. 10:42:49 gamma
84.0.137.xxx 2010. február 16. 20:26:13 citrin
Ennyit a hozzászólóról,aki mint látható,
azt sem tudja pontosan kicsoda ő.
vajon a hóvirág készül a tavaszra?
tudja-e, egyszer eljön érte a fény
sötét magányából hogy kicsalogassa,
mi is olyanok vagyunk, mint a hóvirág,
egy életen keresztül csak vegetálunk,
épp, hogy élünk,
azokért a ritka pillanatokért,
amikért majd érdemes életre születnünk,
amikor nekünk ragyog a Nap,
mikor az ember az élettől annyit kap,
hogy hálája jeléül beleszépül,
mi mindig várunk valamire,
ritkán jön az élet pillanata váratlan,
a várakozás,
a majdnem halál pedig olyan hosszú,
a hosszú sötétségbe az ember belecsúnyul,
nem szeretek várni,
ha nem látom a várakozás végét
olyan kilátástalan,
ha egyszer mégis eljön, az jó lesz,
de ha mégsem?
jó lenne, mint a hóvirág
semmiről se tudni,
arról se, ha késik a tavasz,
ha várat magára a beteljesülés,
nem is kell a remény,
csak a fény,
mikor megérkezik,
mikor felragyog a váratlan vendég,
olyankor lenne jó csak élni,
csak úgy belepottyanni az életbe,
addig békésen szunyókálni,
akkor felébredni,
mikor az ember érzi,
megérkezett az igazi,
az igazi élet,
amikor nem kérdés, érdemes-e?
a hóvirág ilyet soha nem kérdez,
jó lenne csak akkor lenni,
csak azokban a pillanatokban élni,
mikor úgy ragyog az embernek lelke,
mint tél végén a hóvirág fehér köpenye.
Ma van az apai nagymamám neve napja.
Júlianna.
1959. december 31.-én ment el örökre.
Akkor találkoztam először a halállal,amit sehogyan sem értettem.
Azt mondták,angyal lett belőle,ezután mindig velem lesz,és szeret,fentről az égből.
Egy ideig nagymamaként láttam az angyalokat.
Aztán anyámként láttam egy hatalmas,fehér suhogó szárnyú angyalt...
Később a temetőben azt mondták,itt pihen örökre.
Hát ez a két dolog sehogyan sem passzolt az én agyamban.
Most akkor az égben van,vagy föld alatt?
Milyen hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz,hogy megértsem,mindegy hol van.
Ha szeretettel gondolok rá,akkor mindig velem van.
Tegnap éjjel gyújtottam egy gyertyát felidézvén azt a nagyon kevés emléket,amit őrzök a szívemben.
Ma reggel felhívtam apámat,azt kérdezte,miért bolygatom a holtakat...
Én úgy gondolom az életünket tőlük kaptuk,az őseinktől, ezért megemlékezem róluk.
Hogy mennyire mások vagyunk...
Ma reggel rózsákat láttam a hóban!
Gyönyörű volt!
A fehér takaróban ott hajladoztak a tűzpiros virágok.
Tudom, most azt hiszed, képzelődöm, és te biztosan tudod, hogy ilyen nincs.
De én LÁTTAM!
Persze már megtanultam, hogy jobb, ha nem mondom el senkinek, amit látok, mert amit más nem lát, azt én sem láthatom.
És ha mégis, akkor egy kézlegyintéssel elintézik: túl élénk a fantáziája. Ez persze a jobbik eset, de most ha a rózsákra gondolok, olyan jókedvem lesz, hogy nem is fontos, hogy elhiszed-e.
Mások vagyunk.
Mindenki más.
És mindenki kicsit szomorú lesz a gondolattól, hogy neki titkolnia kell, hogy ő más. Pedig nem is más, csak éppen annyira, mint te vagy én. Én látom a rózsát a hóban, te érzed a fényt a sötétben, ő hallja a csendet... Nem olyan nagy dolog.
Mégis, kényelmesebb, ha ezekről nem beszélünk, csak a latyakról, és a mindent elborító szennyről, mert azt mindenki látja.
Arról nyugodtan beszélhetsz. Azzal nem okozol zűrzavart.
Azon nem kell gondolkodni, és összeborulhatsz a többiekkel, hogy szép lassan tönkre megy a világ.
Ez velem a baj,ha ez baj,,hogy más vagyok. Hogy merek más lenni.
Hogy észreveszem és látom a rózsákat a hóban.
És elhiszem neked,hogy hallod a csendet.
Én is hallom.
Van,aki elfogadja ezt,és van,aki képtelen kilépni maga alkotta korlátai közül.
Ki adhat ez alól nekem feloldozást?
Kell nekem egyátalán feloldozás?
Úgy érzem nem.
Becsülettel ,szeretettel élek,de más vagyok,látom a rózsákat a hóban.
Várok,amíg más is megérti,hogy jogom van látni.
Érdekes mentési technikát alkalmazva mentettek meg egy őzet.
Olyan helyen szorult a jégre, ahol ember nem mehetett utána.
Szegény állat próbálkozott és biztosan nagyon fázott.
Helikopterrel közelítették meg,és a légáramlat kisodorta a partra.
Szerencséje volt 
