Ma van az apai nagymamám neve napja.
Júlianna.
1959. december 31.-én ment el örökre.
Akkor találkoztam először a halállal,amit sehogyan sem értettem.
Azt mondták,angyal lett belőle,ezután mindig velem lesz,és szeret,fentről az égből.
Egy ideig nagymamaként láttam az angyalokat.
Aztán anyámként láttam egy hatalmas,fehér suhogó szárnyú angyalt...
Később a temetőben azt mondták,itt pihen örökre.
Hát ez a két dolog sehogyan sem passzolt az én agyamban.
Most akkor az égben van,vagy föld alatt?
Milyen hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz,hogy megértsem,mindegy hol van.
Ha szeretettel gondolok rá,akkor mindig velem van.
Tegnap éjjel gyújtottam egy gyertyát felidézvén azt a nagyon kevés emléket,amit őrzök a szívemben.
Ma reggel felhívtam apámat,azt kérdezte,miért bolygatom a holtakat...
Én úgy gondolom az életünket tőlük kaptuk,az őseinktől, ezért megemlékezem róluk.
Hogy mennyire mások vagyunk...
