Ismét rácsodálkoztam a nyár két gyönyörűségére.

Állandó vágyan befutni egy repcemező közepébe és ott hallgatni az ezer méh zümmögését,lehunyt pilláim alatt átereszteni egy napfényszálat,hogy lássam a szivárványt.

Az illattal érezni a Föld lélegzetét....nincs ennél gyönyörűbb a nyárban.

Talán csak a repceföldek szélét perzselően égető pipacsok látványa.

Ma már tudom,hogy ezt az élményt nem vihetem haza...mire vázába teszem,elhervad.

A pipacs csak ott él,és ott gyönyörű,ahol született.

Ha megérintem,adja a Föld erejét,a nap melegét...és még valamit...