Álmaimban se jöjjön elő!

Mindig így gondoltam rá.

Erre a kalapra.

Na...nem pont erre,csak egy ugyanilyenre.

Négy éves voltam,amikor a születésnapomon a meglepetés ez a kalap volt.

Meg egy kulccsal felhúzható táncoló medve.

Aztán persze hordani kellett ezt a "bűbájos" fejrevalót,amit utáltam.

Egyátalán mindent utáltam,amit a fejemre tettek,de ezt valahogy különösen.

Nem tudtam,hogyan tartsam a fejem "benne" ,

sehogyan sem volt természetes érzés.

Szenvedtem tőle,de fel kellett venni,mert

"jaj de édes benne a gyerek,mint egy igazi hölgy".

A hölgy többször megtaposta,átnyújtotta játékul a kutyának,

de a kalap örök túlélőnek bizonyult.

Átgondoltam a dolgot:

nem győzhet le ilyen könnyen egy kalap...

Eljött a következő tavasz,egyben az én időm :-)

Húsvét hétfőn fel kellett venni.

Felvettem.

Majd amíg az udvaron vártam a locsolóimat "véletlenül" bele esett a fejemről egy szurkos hordóba.

Mázlim volt,mert a szurok a ráeső napfénytől kissé megolvadt.

Na nem nagyon,de ahhoz pont eléggé,hogy a kalap elsüllyedt benne.

Egy kicsit azért még rásegítettem neki,és kellemes szurokfürdőben részesítettem.

Aztán persze hallgathattam.

De megérte...a kalap eltűnt az életemből :-)

Most a régiségvásáron találtam szemben magam a pontos másával.

De ez már nem az enyém :-)

...csak az emlék...