Sosem tudhatjuk,mit ad az élet,és hogyan.
Nekem ezt adta.
Az ernyőt,ami védhetett volna,korán kitépte a kezemből az őszi szél.
Apámat nem hibáztatom a történtekért.
Gyerekként valahogy elszenvedtem a nappalokat,a gondolataim pedig éjszaka az enyémek maradtak.
Csak nagyon egyedül voltam.
Felnőttként már látom a hibákat, az ő félelmeit is.
Nem hibáztathatom semmiért.
Egyetlen gyerek sem törhet pálcát a szülője felett,legyen az bármilyen is.
A gyereknek nincs joga hozzá,hogy ítélkezzen.
Nagyot hibázik,aki ezt nem tudja,vagy csak későn döbben rá az élet lényegére.
Én sem haragszom az apámra,csak sajnálom őt, mert szenved.
A múlt miatt szenved,és képtelen feloldódni a jelenben.
Képtelen szeretet adni és kapni.
Ezért nagyon nehéz neki,csak sajnálni tudom,mert a segítséget nem fogadja el.
;){kind=icon}
