Dédinél olvastam ma arról,hogy a bloggerek lelki sérültek.
Azt gondolom,valamilyen mértékben mindenki az.
Nem tehetünk arról,hogy hova születtünk,milyen volt a gyermekkorunk.
Mindaz,amit gyerekként megéltünk,rányomja bélyegét a felnőtt kor minden percére.
Egy részét feldolgozzuk,más része érthetetlen marad.
Nem rajtunk múlik.
Ezt vagy belátjuk,vagy nem.
Ha valaki blogot vezet, miért lenne hiba?
Miért EZ jelentené,hogy valakinek valami problémája van?
Nem értek ezzel egyet.
Én a blogot naplómnak tekintem.
leírok történéseket,érzéseket,gondolatokat.
Néha le sem írom,csak egy fotóval,vagy zenével,verssel jelzem magamnak a fontosságát.
Ami csak nekem fontos.
Engem nem érdekel,hogy olvassák,vagy sem.
Nekem nem az a célom,hogy száz komment legyen a bejegyzések alatt.
Én magamnak írok a múltról,a jelenről...a jövőnek.
Vannak olyan blogok,ahol semmiféle személyes dolog nincs,
csak hatalmas anyag összevisszasága,rendezetlensége,
éppen,ami a bloggernek tetszik.
Ez sem nevezhető a lelki sérelmek tárházának.
Inkább csak egy gyűjtő hely azokról a dolgokról,ami éppen a blogtulajdonost érdekli.
Sokkal inkább beteg dolognak tartom azt,amikor valaki az ismeretlenségből bántó szándékkal zaklatja a bloggereket.
Van olyan,aki ezt egészen művészi szintre fejlesztette,és ettől boldog.
Nem vagyunk egyformák, még szerencse.
Milyen unalmas lenne a világ.
