Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön.

Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket.

Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat.

Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk; emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért, akiknek a mi egyedi tehetségünkre van szükségük.

Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk.

Többnyire alábecsüljük a mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek.

Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap,

hogy szeretetünket kimutassuk.