Mintha a sors egy hatalmas lekvárfőző kanállal kavargatná a múltat,a gyerekkoromat.
Boldogságos meglepetés,egy telefon,egy hang,egy arc: mind ugyanaz.
Az unokatestvérem,akit épp úgy hívnak,mint engem, mint ahogyan az anyámat hívták,és egyidős velem.
Átutazóban járt a városban,épp csak negyedóránk volt,de ez elég volt egy ölelésre.
És arra is,hogy megnyugtassuk egymást abban,hogy tovább keressük a családi titok nyitját,
mert ők a testvéreivel ugyanúgy megélik a gyökereink hiányát,mint én.
Az ő apja az anyám testvére. Az édesanyja beszélni akar az apámmal,amíg még nem késő.
Nehéz lesz,nagyon nehéz lesz összehozni ezt a találkozót,
de a továbbiakban nem leszünk tekintettel senkire, nem futkározunk felesleges köröket,
nem udvariaskodunk senkivel álszent módon, nem.
Elég volt abból, amit a család öregjei csinálnak.
Senkit sem szeretnék megbántani ezzel, de elkerülhetetlen,hogy valaki ne sérüljön .
Majd kiagyaljuk a legkörültekintőbb ,de legőszintébb módot.
sárkány röptetése
nem én repültem,
itt az első tojás
