Eredetileg Finghal O'Flaherty .
Nagy múltú ír kolostori iskolákban és főiskolákon folytatta tanulmányait.
Ír származása és anyanyelve ellenére oxfordi kiejtéssel beszélte az angolt, meglepően otthonos volt az ógörög és latin nyelvekben, és igazi irodalmi franciasággal társalgott.
Jó barátja volt a szintén dublini George Bernard Shaw-nak .
Wilde költőnek indult, és költői meséit
A boldog herceg, Az önző óriás, A nevezetes rakéta, Az infánsnő születésnapja stb.
sokan máig is legszebb és legértékesebb műveinek tartják.
Angliába költözött, ahol környezetének fiatal költői és festői nagyra becsülték sziporkázó elméjét, aforizmáit. Kedvelt társasági alak lett, az elegáns dandy-viselkedés példaképe és a nők kedvence.
1884-ben feleségül vette Constance Lloydot, aki két fiút szült neki, Cyrilt és Vyvyant.
A színházak szívesen fogadták korai drámáit, amelyek közül az egyfelvonásos Firenzei tragédia máig is gyakran a színlapokra kerül. Drámáinál jóval nagyobb sikere volt és maradt kisregényeinek, valamit a Dorian Gray arcképe című fantasztikus regényének. Tanulmányai közül leghíresebb elméleti műve A kritikus mint művész, illetve Az emberi lélek a szocializmusban című munkája.
Igazi színpadi sikereket azonban csak akkor ért el, amikor szakított az újromantikával és az angol ún. "jó társaságok" jelentéktelen, de gyakori konfliktusai felé fordult. A Lady Windermere legyezője (Lady Windermere's fan) című komédiájában Wilde zseniális drámaírói képessége csillan meg. Ez a darab egyszerre hozott óriási sikert és botrányt. Wilde éppen annak a társadalmi rétegnek a hibáit, hazug, öncsaló ideáljait veszi célba, amelyikhez ő maga is tartozik: az arisztokrácia, a nagypolgárság világát.
A Lord Arthur Saville bűne (Lord Arthur Saville's crime) bizarr történet egy különleges gyilkosságról, mely kapcsán kirajzolódik a kortársi angol arisztokrácia torzképe. A középpontban a bűn van, a bűn melyet Wilde nem negatív értelemben kívánt az olvasók szeme elé tárni. Úgy gondolja, hogy a bűn "lényeges eleme a haladásnak" és hogy a bűn az individualizmus igazi kifejezője: "Egyetlen bűncselekmény sem közönséges. A közönségesség: mások viselkedése."
A komédiák után, de még mindig 1891-ben, Wilde írt egy zord, baljós hangulatú tragédiát Salome címmel. E bibliai témát feldolgozó rémdrámát azonban az angol hatóságok betiltották. (A tilalmat csak 1931-ben oldották fel. Ekkor mutatta be a Savoy Theatre óriási sikerrel, majd egész Európában rajongás kísérte a darabot. Operaként, 1905-től - Richard Strauss zenéjével - mindmáig élő nagy színpadi játék.)
A kudarcot követően Wilde visszatért a komédiákhoz. 1892-ben megszületett a A jelentéktelen asszony (Woman of no importance), a következő évben pedig az Az eszményi férj (An ideal husband) című, azonos témájú, társadalombíráló komédiája.
A kirobbanó sikert az 1895-ben megszülető Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember (Bunbury - The Importance of Being Earnest) című vígjáték hozta meg. A 19. század egyetlen igazi mulatságot adó komédiája lett, egy igazi felpezsdülés az angol színházi életben. Wilde kirobbanó sikert aratott, sikerült megmulattatnia az angol közönséget.
A taps nem akart szűnni.
Oscar Wilde, ujjai közt égő cigarettával állt ki a függöny elé, és a hirtelen beálló csöndben csak ennyit mondott: "Köszönöm, hogy végre méltányolnak."
Néhány hónappal később élete drámai fordulatot vesz.
Még 1891-ben, Oxfordban ismerkedett meg az ifjú Lord Alfred Douglas-szel, az elbűvölően szép, arisztokratikus, vidám és költői lélekkel (becenevén Bosie-val). A fiú apja, Quensberry márkija - egyébként az ökölvívás szabályainak megalkotója - eleinte el volt ragadtatva fia szellemes barátjától.
Amikor azonban megjelent A zöld szegfű című kisregény két intim kapcsolatban álló férfiról, akiket könnyen be lehetett azonosítani a lord fiával és annak barátjával, a kemény és zsarnoki apa szörnyű haragra gerjedt. Ám Bosie Algírba utazott Wilde-dal, apja határozott tiltása ellenére is, mire az egy névjegykártyát hagyott Wilde klubjában a hátlapján ezzel a szöveggel: "Oscar Wilde-nak, a szomdomita(sic!) pozőrnek." Wilde pedig ahelyett, hogy eltépte volna a kártyát és túllépett volna az eseten, följelentette a márkit rágalmazásért. Senki nem értette, hogy miért tette.
Az öreg lord válaszul viszontkeresetet nyújtott be szodómia (megrontás) miatt. A szabad szellemű író annyira abszurd módon hitt a győzelmében, hogy a sikeres, homoszexuális perekre specializálódott Sir George Lewis helyett védőjéül Sir Edward Clarkot választotta.
A XVIII. századi Angliában a homoszexualitás több évi börtönnel volt büntethető. A fiatalkorút áldozatnak tekintette a bíróság és ki sem hallgatta. Wilde pedig még csak nem is tagadott, hanem indulatosan visszautasította magát a vádat is, és gúnyolódott az egész eljáráson. Feldühítette a bírákat, akik bizonyítottnak vették a vádat, és Oscar Wilde-ot két év kényszermunkára ítélték.
Az országos botrány hatására felesége - bár még mindig szerette - fiai védelmében elvált tőle.
Hollandiába költözött és Mrs. Holland néven élt tovább.
Wilde a gyötrelmes börtönévek alatt megírta legszebb költői művét, A readingi fegyház balladáját és a De profundis című megrázó vallomást a megaláztatás állapotáról. Szabadulása után örökre elhagyta Angliát és soha többé nem írt angolul. Egy kis tengerparti faluban, Berneval-ban élt egy rövid ideig Alfred Douglas-Bossie-val. Majd végleg elváltak útjaik.
Élete végén betegen és elszegényedve egy olcsó párizsi hotelban lakik:
"Miként Szent Ferenc, a szegénységgel léptem frigyre, csak az én házasságom nem sikerült." - jegyzi meg keserűen.
Különösen nyomasztja nyomorúságos szobájának hangulata:
"Szörnyű ez a tapéta. Egyikünknek mennie kell."
46 éves korában agyhártya-gyulladásban,Párizsban halt meg.
A temetés pap nélküli volt,Wilde a halálban sem vállalta a képmutatást.
Az utolsó napokban pedig eszméletlenül kínlódott,gyötrődött,
még ha akart volna,sem tudott volna gyónni.
Szemét Bossie zárta le, és a temetésének költségeit is ő fedezte.
