Minden út és minden gondolat ugyanoda vezet.
Vissza a gyerekkoromba.
Hol voltak mostanáig ezek az emlékek?
Hol rejtőztek jótékonyan rejtve a fájdalmakat,hol voltak eddig?
És miért törnek elő nap mint nap?
Egészen apró elejtett szavak,mondatok előhoznak minden mást.
Tudom , le kellene zárni a múltat megbocsátással.
De ehhez egyedül vagyok. a másik fél az apám elvesztette minden emberi tartását,
és egy makacs öregember lett belőle,aki ugyanúgy szenved az emlékeitől,
mégis bezárja magát, és nem engedi,hogy segítsek neki.
Már gyerekként is láthatatlan ellenséggel viaskodtam,aztán ugyanezzel
egész életemben,és most is ő áll minden makacsság és fájdalom forrásában.
Ugyanakkor egész életemben ott volt mellettem egy titokzatos lény,
aki óvott mindentől,és segített a bajban.
és ez tartott életben.
