A tizedik napon
Téged rejtett a múlt fanyar
szeder-íze, pipacsok lobogása,
cipőm sarkának minden koppanása
a csillagok alatt.
Ott bujkáltál az egyszer volt
álmokban, a ki nem mondott
szavakban, az összes tétova
próbálkozásomban.
És most itt vagyunk...
lentről az éjszakai város
fénye ragyog ránk.
Fogyó hold sugara simogatja
hajadat, vagy tán
a kezem az - már nem tudom.
Az idő is megszűnt ezer év után,
a tizedik napon.
LunaPiena
