Ősz aznap éppen estebédre vártalak időben érkeztél ahogy mindig odakint terítettem meg az asztalt méz nap ömlött ki a poharunkból egymással szemben ültünk és néztelek halántékodon vibrált egy izom ha kortyoltál vagy törted a kenyeret nem nagyon beszéltél csak hallgatóztál s a kezemet fogtad kis ideig mégis valahogy ránk sötétedett minden akkor ott ripsz-ropsz fürgeséggel ahogy őszhöz illik emlékszem füstölt a gyertya majd mintegy varázsütésre lángra lobbant mosolyogtunk s elfojtott vágyad melegétől fekete ághegyeken reggelig pirosra értek a savanyú körték. Dobos Krisztina