Bennem bolyongsz

Csak hangod emléke dorombol végig az utcákon

a kivégzésre váró telefonok arról vallanak, hogy mással beszélsz.

Az idő lassú sortüze tépi szét arcodat emlékeimben.

Az egymásba haló percek nem közelednek feléd

eltévedt körökben örvénylően zokogják neved és a szürke esőt.

Királynője voltál ennek a Bennemvilágnak

most halottidéző táncokat lejt vérvörös ruhában a vágy.

Bennem bolyongsz arany kísértet,

ha fénnyel vívott háború után leszáll a vak éj.

Öreg gitárom összetörve a földön hever

sosem megírt dalokat ragad el és folyt a csendbe a szél.

Hát nem vagy itt, hogy legyél, mint a hegyek

időtlen egyszerűséggel, kedvesen, szépen.

Szemem hiába festi át érted a tájat.

Northman