Ez az a Peter Greenaway-film, melyben a 25 éves, hamvas
Ewan McGregor több jelenetben is meztelenül látható.
Aki azonban csak emiatt nevez be a brit mester alkotására, csúnyán pórul jár,
mert a Párnakönyv nem tartozik a könnyen emészthető darabok közé.
Az eredetileg festőművész Greenaway ebben a munkájában is a legkülönfélébb
médiumok egyesítésére tesz kísérletet: a Párnakönyvben egyenrangúvá válik kép,
mozgókép, nyelv, zene, hang és a test mint közvetítő eszköz.
Mindez különleges összetettséget és lenyűgöző képi játékokat eredményez.
A film elejének képi világa olyan, mint egy hatvanas évekbeli japán filmé,
majd amikor a főhősnő felnő, színesbe vált.
Ezt követően osztott és többszörösen osztott képmező,
a kép egy részének kiszínesedése, a felületen futó cirkalmas feliratok,
kép a képben megoldások gondoskodnak arról, hogy a szem megkapja, ami jár neki.
Van, hogy egyazon képben jelenik meg jelen és jövő
(a későbbi esemény más színben úszik át a kép alján),
vagy a mozgóképet az alkotó belekomponálja egy könyv lapjába,
de a Párnakönyvben a fotóművészet is gyakran keveredik a filmmel.
Greenaway alkotásában egyenesen mozgóképes kollázsok jönnek létre,
a film cselekményének középpontjában pedig a kalligráfia,
azaz a szépírás művészete áll, ami ugye egy újabb művészeti ág.
Ez a csodálatos keveredés azonban egyben azt is jelenti,
hogy mivel a hangsúly erősen a vizualitásra esik,
a dramaturgia jóval kevésbé kidolgozott, töredezett, ugráló, nehezen érthető
és a végére is maradnak homályos részletek a nagy vonalakban
Szei Sónagon japán udvarhölgynek a X. században keletkezett,
Párnakönyv című naplójára rímelő történetben.
Igazi filmművészeti kihívás, csak a legelszántabbaknak ajánlom.
Engem elbűvölt.
meg kell tanulnom,hogy a legszemetebb emberek a legmosolygósabbak
