Kora nyári pillanatkép a konyhából
Ablak nyitva,főzök.
Májgombóc leves,paprikás csirke nokedlivel,uborka saláta.
A fölöttem lévő lakásban is főznek, az illatok alapján húsleves,rántott hús...
Sokat aggódtam értük,az anya munkanélküli,három gyerek,az apa nem tudom mit dolgozik. A belvárosi önkormányzati lakást soron kívül megkapták, rendszeres segélyekből élnek.
Fogalmam sincs,hogyan.
Most nyitva az ablak,főzünk és akarva-akaratlanul meghallok egy telefonbeszélgetést.
Az apa hangja.
" Nanáááá,most vettem 21 millióért az egészet. Ha akarsz belőle,akkor 5 millióért adok...."
A férjem és én közel 40-40 évet lehúztunk,mint közalkalmazott.
Felneveltem három gyereket.
Ma segítem őket,és a szüleimet,ahogyan tudom,ahogy lehet.
Gyermekem betegsége totális anyagi csődbe vitte a családunkat.
Nincs segély,nincs semmi...
Nem hogy rendszeres nincs,egyszeri sincs...
Nem tartozom a kisebbséghez...
Ma már a kisebbség a többség.
Hozzá tenném még így a végére,hogy nem vagyok rasszista,
az írást nem uszításnak szántam,
csak mint egy könnyű,
a konyhában eltöltött nyári pillanatot megemlítettem.