Gyorsan elszállt ez a hat év.
Fájó apropóból indult ez a blog.
Akkor úgy gondoltam,hogy csak segít,ha kiírom magamból azokat a gondolatokat,
amik bántanak,nehezítik a szivem.
Azóta megtanultam,nem egészen így van.
Éppúgy,mint az életben itt is van mindenféle ember.
Nem mindenki jó szándékkal olvasgat blogokat.
Van,aki információkat gyűjt,
majd egyszer egy máshelyen mocskosul megtapos,
visszaél azzal,amit itt olvasott.
És vannak barátaim,akik szinte első pillanattól velem együtt kezdték a naplójukat írni.
Igen,napló.
Én annak szánom,magamnak írom.
Kicsit sok benne a privát bejegyzés, de így van jól.
Van,ami nem tartozik a nagyvilágra,nem tartozik senkire.
Ez az én világom.
Néha jól érzem benne magam,néha nem.
A gondjaimat igyekszem a lehető legjobban megoldani,
de már nem osztom meg az olvasó közönséggel.
Nem hiányoznak a kibicek,akik hívás nélkül is jönnek,és megmondják a frankót úgy,
hogy sem engem,sem a körülményeket nem ismerik.
Ezért időnként egyre több a privát bejegyzés.
Köszönöm a barátaimat,akiket itt kaptam .
Őket naponta olvasom,és beszélgetünk,ha van mondanivalónk.
Köszönöm ,hogy olvashatom őket,és köszönöm,hogy meghallgatnak.