A napokban olvastam a blogon kötetett barátságokról.
Érdekes a hozzáállás.
Van,aki sajnálja,hogy sokan elmentek,bezárták a blogjukat,vagy éppen nyitva vannak,de már csak értékes tartalom nélkül íródnak.
Miért?
Mert elveszett a bizalom a barátban.
Ugyanaz a személy hiányolja most a bezárt blogokat,aki a saját blogján aljasul hátbatámadott másokat,olyanok véleményének teret adva,akik soha nem is jártak a kitárgyalt személy blogján,nem is ismerik,soha egyetlen szót sem váltottak vele.
A másik,a blogbarát pedig szó nélkül hagyta,nem mondta azt,hogy ez etikátlan,pusztán a gyűlölködést szítja minden ok nélkül,és ugyan már gondolkozzon egy kicsit az,aki ilyesminek helyt ad a saját oldalán.
Aztán ugyanaz a blogbarát a gyűlöletet szító bloggerekkel tovább kommentel,tovább látogatja őket.
Most pedig sajnálkozik azon,hogy bezárnak a blogok,vagy értéktes tartalom nélkül állnak nyitva.
Nagyon sok kedves blogbarát ment el innen az évek során,a legtöbb egyetlen összeférhetetlen személy miatt.
Nem vagyunk egyformák.
Van,akiből hiányzik a tolerancia, a mások elfogadása.
Ki előbb,ki később jön rá arra,hogy a blogokban nem egy beteg lelkű embernek, vagy az olvasóknak kell megfelelni,
hanem kizárólag önmagunknak.
Öt évvel ezelőtt ezért kezdtem a blog írását, naplónak szántam és szánom ma is.
Találkoztam néhány kedves emberrel,és csalódtam néhányban.
Nem vagyunk egyformák és így van ez rendjén.
Az,aki a blogjában és a kommentjeiben teljesen mást ír,mint ahogyan cselekszik,számomra nem hiteles többé.
Azt nem olvasom,nem látogatom többé.
A rég bezárt kedves blogok lapjait elfújta a szél ,mint ahogyan az ősz táncoltatja a leveleket.
De az íróik nem vesztek el, az igaz barátságok megmaradtak.
