Csak hunyd le a szemed,és engedd,hogy magával röpítsen.

Újra itt az ősz.

A tavasz és a nyár emlékei még bennünk élnek,de valami véget ért.

Évről évre egyre inkább úgy érzem,hogy az ősz számomra a beteljesedés ideje.

Amikor számot vetek magamban mindazzal,amit tettem,ami történt az elmúlt esztendőben.

A természet rendje is ez,a beérés , a bőség és gazdagság ideje.

És persze a hiányoké is.

Mert minden évben van olyan,ami még nem érett be,amit még el kell végezni,amit még meg kell érteni,fel kell dolgozni.

A tél a bezárkózás,a felkészülés ideje.

Aztán megint jön a tavasz,a kitárulkozás,a kezdés,az újrakezdés,a megújjulás ideje.

De most minden pompájával itt van az ősz.

Szeretem ezt a méz színű napfényt,ami bearanyoz mindent.

Igyekszem arany fényben látni,van azonban olyan ,amit nem lehet.

Nincs jó döntés,vagy jó cselekedet.

Csak döntés van és cselekedet.

Hogy az milyen,azt a saját értékítéletem határozza meg.

Tudom,hogy nem az évek, a pillanatok öregítenek.

A pillanatok adnak egy életre szóló tapasztalatot, és a pillanatok érlelnek.

Mint az őszben az érett gyümölcs.