Februárban Velence fáradt, öreg szerető, aki már nem akar hódítani; az eddigi csaták emlékeivel csak az unalmat üldözi... tiszteletet és ámulatot követel magának, bár nincs hozzá joga... varázslatos színek, zöld tengerszag, nyakkendőt igazgató zenészek a san marcon és a szélhozta zene
- ez minden fegyvere...
de nekem ereimben lüktet...érzem az illatát...a fáradt napfényt...az ave mariát.. az ősz gondolás vágyó mosolyát...a hatalmas tengeri sirályokat...a harangszót,a víz loccsanását...a reggeli kávé illatát...a függőkertek árnyait...a Rialtó fényeit...a tenger susogását...az evezők hangját a vizen...a mézédes bor gyöngyöző hangját...s a kacér legyzők néma hangját...
valahol nagyon mélyen mindez bennem él...
