A boldogságot a fájdalom elfogadása nélkül sajnos nem lehet elérni.

Miért?

Mert a változás és a fejlődés mindig fájdalommal jár.

Mindig, kivétel nélkül.

Amikor két ember találkozik, egy adott idő után óhatatlan, hogy az együttélés alkalmazkodást kell jelentsen mindkét fél részéről. Ha ez csak az egyik részről következik be, a kapcsolat a megalkuvás és a játszmák színtere lesz.

Az egymásra figyelés és az alkalmazkodás mind a két ember részéről kölcsönös engedékenységet jelent. Egymáshoz csiszolódunk. Ő is enged, én is engedek. De nemcsak némán engedünk egymásnak, hanem erről tudunk beszélni is. Amikor egymáshoz csiszolódunk, miközben mindkét fél enged a maga merevségéből, az óhatatlanul fájni fog.

A probléma az, hogy az emberek zöme manapság igyekszik elkerülni a fájdalmat. Például az öregedést is.

Az is egy fájdalom - annak a felismerése, hogy az ízületeim már nem úgy funkcionálnak, mint tíz évvel ezelőtt. Nem úgy bírom az éjszakázást, mint öt évvel ezelőtt. Sokkal jobban elfáradok. Egy adott kor után elkezdek félni attól, hogy úristen, meg fogok halni! Jaj, jaj, jaj, ki ne ejtsd előttem, hogy anya meg fog halni, mert mindjárt megőrülök a gondolatától is!

Például.

A fogyasztói társadalom az embereket folyamatosan arra kondicionálja, hogy a fájdalmat gyorsan szüntessék meg. Gondoljanak csak arra a fejfájáscsillapító-reklámra, amelyik azzal népszerűsíti a terméket, hogy pár perc alatt megszűnik a fájdalom. Az emberek ennek hatására elkezdenek rutinszerűen úgy viselkedni, hogy azokat a szituációkat, amelyek fájdalommal járnának, lehetőség szerint minél messzebbre elkerüljék. Ezt hívják konfliktuskerülő magatartásnak, finoman fogalmazva.

A legtöbb ember erre azt szokta mondani:

„Gyenge vagyok! Én ezt képtelen vagyok megcsinálni!"

A gy betűig egyetértek, de én ezt nem gyengeségnek, hanem gyávaságnak nevezném. Ha valaki gyáva, az hogyan tud tisztelettel felnézni önmagára? Sehogy!

Tehát el fogja rejteni a gyávaságát különböző álarcokkal és pajzsokkal, és elkezdődnek a játszmák. Az éberség a párkapcsolatban azt jelenti, hogy tudom: a fejlődés együtt jár a fájdalommal, és ezt elfogadom.

Részlet Csernus most íródó könyvéből, ami nekem már most tetszik,

várom a további részleteket.