köszönöm
a válszom túl hosszú lenne kommentnek,ezért inkább ide írom:
ez a blog az én naplóm,elsősorban önmagamnak írom,és nagy baj lenne,ha önmagamhoz nem lennék őszinte
a naplóba tények kerülnek,úgy,ahogyan én megélem őket
valóban nem szépítek,nem torzítok...önámítás lenne...
a napló nyitott,mások is olvassák
akik a barátaim,úgyis ismernek,pontosan tudják,mit hogyan gondolok,és hogyan érzek
akik nem a barátaim,de itt olvasnak...kellene velük,számomra idegenekkel foglalkoznom?
nem érzem ezt az angyalszárnyat gyász szagúnak
inkább csak azt jelképezi,hogy keresem a másik szárnyam,amit elvettek tőlem
szeretnék újra repülni,és ez már néha félszárnnyal is sikerül
ez már teljesítmény!nem igaz?
elég hozzá egy baráti ölelés,egy kedves szó, szép emlékű pár óra
amiért most nehéz : az élet több oldalán van baj
olyan megoldhatatlannak tűnő dolgok,amik nem tőlem függenek
akármit csinálok,sehogyan sem lesz jó
és én mindennek tudom az okát...pontosan tudom
és a végét is látom,csak roppant nehéz kivárni az idejét
az élet,a sors,a karma...nevezzük ahogyan akarjuk,
-bár nem ugyanazt takarják ezek a fogalmak-
igazságos,és így van ,így lesz harmónia
nehéz ezt úgy elmondani,hogy ne menjek bele a részletekbe,tehát csak a lényeget írom
nem lehet úgy élni,hogy valaki állandóan csak ad mindent ad magából,amit adni lehet
állandóan,megállás nélkül dolgozni,szeretni,megérteni a másikat és segíteni mindenben úgy,hogy soha ne kapj vissza semmit
most ez van
nincs munkám
annak kell dolgoznia,aki 20 évig elnézte,hogy 12 órákat dolgozom,anya vagyok,háztartok,feleség vagyok
neki most rengeteg munkája van
aki soha nem volt anyám helyett az anyám,de még egy csöpp szeretetet sem adott,az most nem mer ide költözni,mert lelke mélyén pontosan tudja,hogy SOHA nem szeretett,csak teher voltam számára,egy megtűrt kis féreg,mert neki csak az apám kellett volna...
nos...lehet,hogy megdöbbentek e sorok láttán
nem kell megdöbbeni
ez így volt
és most természetes,igazságos leosztás az élettől,hogy szenved,az apám meg mellette vezekel
mindezek ellenére én ide akarom hozni őket,mert segíteni rajtuk napi szinten csak úgy lehet
a sorsukat maguk választották,de még most is előttük van a lehetőség...
szóval ha mindent végig gondolok,akkor azt kell mondanom,minden így van jól
várni kell,és csak idő kérdése minden
most ez nem az én sorosom,az övék
akik egy életen át elvettek tőlem mindent a szeretet jogán
én csak szereplő vagyok ,és meg kell tanulnom ezt a szerepet is az életben,
hogy csendben vagyok,pihenek,a saját dolgaimmal foglalkozom
(volt elég időm a színhában tanulni a szerepeket)
az ő feladatuk pedig a felismerés és belátás
egyszerűen el kell fogadni azt,ami van
amíg nem tudom elfogadni,addig hogyan léphetek tovább?
és hogy ezektől nem vagyok boldog?
nem tudom,meddig tart ez az állapot...igyekszem türelmet gyakorolni -ami viszont már a saját sorosom,saját feladatom,mert világ életemben azonnal akartam mindent...hát most megtanulok várni
mindenre,amire és akire érdemes
aki pedig érdemes rá,az úgyis pontosan tudja mindezt,amit ide leírtam...
nah...most bepótoltam néhány hét elmaradásomat
ps.:
az eredeti angyalszárnyas hátteret kicseréltem,mert nehezen volt olvasható rajta a szöveg
ezek az albatrosz szárnyak legalább annyira jelképek számomra,mint az angyalszárnyak...
tudjátok mekkora szárnya van egy albatrosznak?
