nyárvég
mintha
ezüstfátyolt
lengetne a szél
a délutáni égbolt
fehér kupoláján
az eleje még nyár
a vége már
mélyen
belelóg az őszbe
pihenni vágyó
szitált fények
nyújtják
hosszúra
a szél-tépte
falombok
szürke árnyékait
de gyorsan tereli
kegyetlen
hajcsárként
a napokat az év
alig most volt
hogy
a láztól tűzben
gyökeret fogva
néztél a szemembe
s amott már
a kiszáradt
tüskebokrok
mögül
fehér gúnyát öltve
a leselkedő tél
már hidegeket hint
(gyémánt)
