1749márciusában a kapuvári halászok a Fertő-tó egyik mocsaras részén egy 8-10 év körüli fiút fogtak el. Bevitték a városba és megkereszteltették, a kapuvári 1749-es anyakönyvben a keresztelőről latin nyelvű bejegyzés készült, fordítása:
Március 17-én feltételesen megkereszteltetett egy talált eszelős fiú, István, körülbelül 8 éves. Keresztszülői Hochsinger Mihály és Meznerné Anna Mária.
A feltételesen kifejezés a keresztelésnél akkor volt használatos, amikor valamely anya torzszülött gyermeket hozott a világra, s nem lehetett a kor tudományának segítségével megállapítani, hogy valóban emberről van-e szó (a 18. század tudománya elképzelhetőnek tartotta, hogy ember állatnak, szörnynek, stb. adjon életet). A formula ilyenkor így szólt: Si homo es, azaz: Amennyiben ember vagy.
A fiút ezután az eszterházyak kastélyába vitték, s Rosenstingl Pál várnagy gondjaira bízták. A várnagy fennmaradt feljegyzéseiből vannak adataink további sorsáról:
Beszélni nem tudott, nem is lehetett megtanítani, csupán állati hangokat adott ki magából. Füvet, nyers halat és békát evett, úgy úszott a vízben mint egy hal, s ujjai közt úszóhártyák voltak. Megpróbálták taníttatni, de sikertelenül, ezért vízhordást és pecsenyeforgatást bíztak rá. A hajdúk durván kegyetlenül bántak vele, többször megszökött, ilyenkor kutyás csapatok hozták vissza. A kastélyban a hagyomány szerint egyetlen védelmezője volt, a várnagy Juliska nevű leánya, aki sokszor megvédte. Juliska 1751 körül férjhez ment, Hany Istók kedveskedni akart pártfogójának, s egy tál békát öntött a lakodalmas asztalra. Ekkor ismét megverték, s másnap megszökött. Ezúttal nem tudták elfogni. Évekkel később halászok ismét látták a mocsárban, de víz alá bukott, s többé nem mutatkozott.
Hany Istók története több írót is megihletett. A Vasárnapi Újság 1855 . évi 9. számában egy tanulmányt jelentetett meg Zerpák Antal. kapuvári plébános Hany Istók története címmel. A Hazánk és Külföld 1806 . évi 28. számában Magassy László írt róla Hany István, egy ritka nevezetességű tünemény hazánkban címen.
Alakját Jókai Mór is életre keltette Névtelen vár című regényében.
mi is kerestük Istókot, a múltjából mit hagyhatott itt nekünk...
a lápot, a mocsár szagát, a mocsári páfrányok zöldjét, a göcsörtös, görbe törzsű füzeket...
milyen úttalan utakon közlekedhetett, hogyan hogy nem nyelte el az ingovány, nem ölte meg vadkan, nem marta meg vipera...
és a nád susog...a szél néha emberi sóhajt hoz felénk...
