egy könnyű,nyári Aki nem tud álmodni, annak szürke és sivár az élete. Erős betonlábakkal áll a földön. De csak áll, mert előre nem halad. Az idő, a tér tágul körülötte, de ő ott áll, mint egy őskövület és már a jelenben a múltat testesíti meg. Aki pedig mer álmodni, az szárnyal, repül. Hogy veszélyes? Hát persze, hogy veszélyes. Ettől olyan csodálatos. Azt mondod, nem tudsz álmodni? Azt mondod, nem tudsz szárnyalni? Akkor itt van ez a könyv, amit csak lapoznod kell, és már elindultál a legmerészebb álmok felé. Kétféle világ létezik. Álomvilág és a Valósvilág vagy másképp a Valóság. Na de ki tudná megmondani, hol van a határ a kettő között ? "Hiányzik a lombom, Lebeke! Ha nem hallom a leveleim zizegését, magányosnak érzem magam." Milyen ismerős ez a mondat. Mintha már nagyon sokszor megfogalmazódott volna sokunkban. Talán egy kicsit másképp, talán így: Hiányzik a szó, a gondolat. Ha nem hallom a lelkem dallamát, magányosnak érzem magam. "Hold köve ront, nap köve gyógyít." A régi sámándalok furcsán hangzanak a mai világban. A hagyományok már csak porosodnak elhagyott pincékben, vagy pókhálós padláson. Pedig az átjáró ott van valahol a Valós és az Álom világ között. Nem kell, hogy megváltozzunk, nem kell, hogy átváltozzunk. Bennünk van mindaz, ami szükséges, de rajtunk múlik, hogy mi az, amit kiengedünk magunkból. 
kötelező olvasmány 
