Gámentzy Eduárd
Lepke szonett
Míg ujjaid ölelték apró szárnyát,
Azt hitted nem történhet baj, ha nézed!
Fény felé tartott saját vergődésed,
Láttad kezedben, s fogva tartott vágyát!
És dobtad volna vissza az egekbe,
Engedted volna útjára, csak szálljon!
A fák közé, vagy messze héthatáron,
Hol elrejtőzhet börtönét feledve.
Úgy akartad, mint soha eddig semmit!
Nem gazdagságot, tárgyakat, csak ennyit,
Repüljön újra álmodón, mint régen!
Színes mezőkön virágról-virágra,
Hogy ne maradjatok egymásba zárva,
-Két szárnyaszegett lepke, kint a réten!
ps.:
erre az oldalra ritkán teszek verset,mert a
liliom és a napcsepp blog az,ahol egy helyen gyűjtöm a nekem tetsző értékeket,
de ez most kivétel...itt a helye
