Sok testvérem van... igen...
változnak az idők, és egyre többen vagyunk. Honnan ismerjük fel egymást?
Onnan, hogy a lélek hangjaira érzékenyek vagyunk. Onnan, hogy a csodát nem engedjük elvenni magunktól. Onnan, hogy messze nézünk, jóval a földi élet és a halál határain túlra. Onnan, hogy nem engedjük megfosztani magunkat attól a bizonyosságtól, hogy halhatatlanok vagyunk. Onnan, hogy hiszünk a hitben. Onnan, hogy sejtjük: ahová elindultunk, ott várnak. Onnan, hogy belül keresünk, magunkban is, másokban is. Onnan, hogy bár magányosak vagyunk, nem vagyunk egyedül. Onnan, hogy életünknek, még ha nehéz is, értelmét látjuk. Onnan, hogy tudjuk: nem azért merítünk az ősi forrásból, mert "menekülünk a múltba", hanem mert ez a forrás tiszta.
Keressük az Istent.
Fölvesszük az elhajított és sárba tiport nagy szavakat, megtisztítjuk s megmentjük őket, ment egykoron Noé az állatokat; mentjük a szeretetet, a boldogságot, a békét, a hitet, a reményt, a harmóniát, a jóságot, a derűt, a barátságot, a családot - mentjük a szellemet, a lelket, az angyalokat, a bölcseket, a mestereket mentjük, azt, ami emberi és isteni. Az ilyen mentési kísérlet jó esetben lenézik - rossz esetben gyűlölik és üldözik. A világ minden magasabbra mutató szellemi igényt túlhaladottnak tart.
A hatodik faj tagjait hülyének nézik.
Álomfalóknak, ,,idealistáknak", akik menekülnek a "valóság" elől. A valóság szerintük az, hogy az ember az anyag gyermeke, őssejtek produktuma, eszes majom, akit a mai napig a dzsungel törvénye irányít: a szerzés, a gyűjtés, a gazdagodás, a hatalom, a másokon való átgázolás ösztöne, újabban pedig a kényelem és a természet "leigázása". A valóság szerintük az, hogy foggal-körömmel érvényesülni kell. Hogy pénzt kell szerezni minél többet s bármilyen áron. Hogy az életnek nincs "értelme"; célja pedig egy: a gazdagság. Hogy a szeretet szép szó, de nem működik. Az életet a kíméletlen önzés irányítja. A ravasz ész, az ügyes kapcsolatok és persze a töltött fegyver. Szerintük az a valóság, hogy nincs Isten. Aki nem így gondolkodik, arról azt mondják, hogy álmodozik, a múltba menekül, mert képtelen elfogadni a jelenét, vagyis azt, hogy a világ - a végveszélybe rohan. A pusztulásba rohanást "fejlődésnek" hívják. Korán rájöttem: én a hatodik fajnak az írója vagyok. Ma már egyre többen vagyunk.
Többféle lélektan, többféle gyógyászat, többféle hitvilág - de a lényeg ugyanaz.
Jel van a homlokukon azoknak, akik másképpen gondolkodnak. Ritkán sikeresek. Sok közülük a névtelen, mellőzött, szegény ember, akit környezete "nem vesz komolyan", akit férje, felesége, élettársa "nem ért meg". Úgy érzi, nem tartozik sehová. Egyedül van. Úgy érzi, kimaradt az össztáncból, s ez így is van: nem vállal közösséget a korszellemmel. Ritkán akad hírneves közöttük. Inkább olyanok, akik nem vitték semmire, jelentéktelenek, különcök, korszerűtlenek ...
Ha "testvért" kutatsz, nézz a jelentéktelen gúnya mögé: mindenki gyanús, aki nem vitte semmire, akinek, ha vitte is valamire, nem fontos, akit bolondnak tartanak, életképtelennek; "testvérgyanúsak" azok, akik sokat küszködnek, mert kizuhantak a mai kíméletlen patkányversenyből.
Valaha a Fény felé élőket - mind keleten, mind nyugaton - egy-egy vallás gyűjtötte össze.
Ma ez már nem így van. Ma már az istenkeresők - éppen azért, mert az idők során a legtöbb vallás elvesztette a forrás tisztaságát - vallás fölötti utakat keresnek. Ahová, természetesen a vallásokból is el lehet jutni, de csak akkor, ha újra az ősforrás vizéből merítenek. A "hatodik faj" manapság szétszórtan él, ami azt jelenti, hogy egy buddhista, katolikus, taoista vagy éppenséggel egy "vallástalan" ember között gyakran szorosabb egyetértés van, mint mondjuk két katolikus vagy két zsidó között.
Müller Péter
Titkos Tanítások
(részlet)
