ma este furcsa érzés kerített hatalmába...
kerestem valamit a neten...
és ráakadtam a versre,amit samragd írt nekem...
tudom,hogy megjelent egy irodalmi folyóiratban,de az más,arról tudtam...de most egy blogon találtam...öröm kellene,hogy legyen,mert gyönyörű vers,és másnak is tetszik...
most egy kicsit olyan,mintha elvették volna tőlem...pedig ez butaság, csak más is egy vallomást talált benne...
már egyszer betettem a liliom blogba,amikor íródott...most megint itt van...
Hiányzó bilincsek
Szorítson kezem bilincse,
míg nem remeg, s vér árad,
átbizsereg bőrödön
izgalmamból apró gyöngy,
míg hűsítőn megkeres,
vagy a sivatagi hó
felhevíti a kezed.
Szorítson kezed bilincse,
éreznem kell lelkedet,
míg fehérlő ujj hegyén
az életem megreked.
Egymásból nőtt tenyerünk
sorsvonalán én legyek,
akkor is, ha másért nyúl,
maradhassak még veled.
Szorítsa kezünk bilincse,
a ránk szabott éveket,
mert régi kóborlásunk,
egy csillaghoz vezetett.
Fordítsd napnak arcomat,
csak te tudod, hogy lehet.
Ne veszíts el, ölelj át,
ha bilincsünk engedett.
mostmár elmondhatom,amiről akkoriban hallgatnom kellett,hogy smaragd nagyon idős,tőlem nagyon távol él,és sokáig az irántam érzett későn jött szerelme tartotta benne az erőt,az életet...így,a verseken keresztül...
mindig azt mondta,én vagyok a múzsája...
ez az idő elmúlt,a múzsa már nem múzsa többé,
a versek azonban megmaradtak,szépek...
és jó,hogy más is értelmet talál bennük,bár azt hiszem senki nem azt,amiért íródott,
a haláltól való félelmet
