Add vissza perceim, amiket másra vesztegettem, add vissza érintéseim, amik másokat óvtak.
Aztán add vissza ifjúságom, és vele a hitet, hogy hinni nem lehet semmiben.
És amikor egyedül vagyok, add vissza magad.
S olvass mesét, azon a hangon, amit tőled még sosem hallottam.
Majd a gombok tudják, merre kell gurulni s ne nyúlj utánuk, hagyd őket világgá menni.
Add vissza a neved, add, hogy érezhesselek; kövess a magányba, árnyékokba surrant énem aurájába, és hívd, hívd nekem vissza magad, a múltból törd össze sajátos álmaimat.
Add vissza az álmaimat...
A csönd kopog, beengedem, testedre leheljen...
