viszonylag későn ébredtem,de ezt ma megengedhettem magamnak...
egész délelőtt sütöttem,főztem,több dolgot megcsináltam,így egész héten kicsit lazíthatok...
ebéd után jó nagyot sétáltunk a Püspökerdőben,idén nagyon korán őszült a természet,mintha minden olyan 3-4 héttel előbbre lenne...már szinesek a fák,és kicsitt hullanak a levelek...olyan jó erdőillat volt...
sokat járt a fejemben szegény barátnőm...mindenkinek rá kell egyszer döbbennie arra,hogy az élet véges,és mindent meg kell tennünk egymásért,amíg élünk...
mert aztán már csak a gondolat marad...és hogy ki kinek mivel tartozik,azt mindenkinek magának kell tudnia,éreznie...
ez a lány boldogtalan volt...a házassága fél évig tartott,elhagyta a férje,akit elcsábított a szomszédunk lánya...persze egy ilyen csábításhoz kettő kell,de nehezen bocsátható meg ...és ő képtelen volt ezen túllépni...naponta látni a gyermeke apját,aki lelépett a baba születése előtt...igen...azzal a lánnyal,akivel szintén együtt nőttünk fel...meg kellene bocsátani nekik,de nem tudok...előttem van mindaz a szenvedés,amin ez a lány keresztül ment,és amibe belehalt,csontsoványan,belebetegedve...
és gyűlölöm azt a másikat...és a fiút is,aki az osztálytársam volt...tudom,nem volna szabad,mégsem tudok másképp érezni irántuk...
ma egész nap ez járt a fejemben,hogy úgy történtek meg a dolgok,hogy sosem volt rá magyarázat...sosem volt feloldozás...
csak egy vastag áttörhetetlen falat érzek,és képtelen vagyok őket megérinteni,szeretettel rájuk gondolni,pedig 20 éves korunkig együtt nőttünk fel,az élményeink,az alapjaink azonosak voltak...mégis,ami akkor történt,örökre rányomta a bélyegét az érzésekre...
és most mindez sok minden más emlékkel előjött bennem...és fáj
