Drága Ametiszt! Tudod mindig betérek ha tehetem a barátság régi,és kicsi ismertség kiséri,mert látni már láttál,ha ép sietél is töllem el mert szörnyű a bohóc feje, inkáb fuj el vele,de lazuj, mert néha jövök, ne legyen szíveden harag,gyönyörű a vers és a barátság remélem marad? Köszönöm hogy jössz, irsz s nem felejtesz jól esik nekem,és igyekeznék lenni sokat, de rám telepszik ezer gond,és van azért szívemben bánat, minél nincs alázat, úgy véli megtépázhat! De félre a bú hiszen köszöni jöttem,hogy megtalász engem,bár én ritkán jöttem! A szerelem mint téma is kimerithetettlen gyöngyszem az ki szeretni tud engem, aki fényétől én vak vagyok, és nem látom csak őt s nem a Napot a könnyen fágyólától lesz szívárvány, és szikra a szívemben mi szítja benem a tűzet, jó tudni érezni,hogy szeretve vagyok,de én óvatlan is vagyok mert olykor lángot fogok és nincs vízcsep mi egyhitene azon mi fáj nagyon, távolból kell szeretni s nekem mint gyémántott félteni ha közelebbről tehetném öröm könnyet ejtenék mert nem tudok mást tenni mint szeretni, nagyon szeretni! E vers ihletett engem és téged ne sértsen a szó jó volt itt nálad köszönöm a vendégséget és szeretettel puszilak öllelek téged!

Nagyon szép !!! Gyönyörű álmokat !