Bella István: Az ifjúság múzeuma Az volt a jó az ifjúságban, hogy nem tudtam, ez az ifjúság. A szerelemben is az volt a jó, a sejtés, hogy nem volt neve sem. Most már tudom: van ifjúságom. S ez annyi: elmúlt. Elmúló észvesztésekben sírva játszom, ami még megjátszható. Kék szerelmet, jácint dühöt, de betelvén, egyre éhesebb, sajog szívem, gyűlölködök, szerelmekben szégyenkezek. Jó volna semmiben sem hinni, s mielőtt még elégetik, földdel, kővel elcsitítni ifjúságom kellékeit.
