"A színház luxus, mint a nevetés, a sírás, a szappan vagy a naplemente. Nélküle lehet élni. Csak érdemes-e?" - Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas író,a Színház Világnapja alkalmából...
Bárcsak mindig színházi világnap lenne. Már csak azért is, hiszen az elmúlt kétezer esztendőben a világon valahol mindig világított a színház lángja.
Sokan a kezdetek óta a színház haldoklását jósolják, s ez különösen felerősödött a mozi, a televízió és az újabb médiumok felbukkanása és fejlődése óta. A technológia hatalmába kerítette a színpadot, az ember mintha eltűnt volna róla.
Vizuális színházzal kísérleteznek, amely közel áll a festészethez és a mozgáshoz, de amely háttérbe szorítja a szót. Születtek előadások szavak vagy világítás, sőt színész nélkül is. Előfordult, hogy próbababákat és bábokat állítottak a fényjáték középpontjába.
A technológia arra tett kísérletet, hogy tűzijátékká vagy vásári mutatvánnyá változtassa a színházat. Ma azonban azt tapasztaljuk, hogy a színház újra a színész és a néző szembesülésének, találkozásának a színhelye lesz. A szó visszatér a színpadra. A színház lemondott a tömegkommunikációról, de felismerte saját lényegét: emberek érzelmeket élnek át és közvetítenek, érzéseket, álmaikat osztják meg egymással, s legfőként reményt sugároznak. A színház ma nem történeteket mesél, hanem gondolatokat ad át. A színház zendül, felvilágosít, felkavar, kimozdít, föllelkesít, leleplez, provokál, megtöri a szabályokat. A társadalommal folytat párbeszédet.
A művészetek között az első, amely azért száll szembe az ürességgel, az árnyakkal és a csenddel, hogy érvényre jusson a szó, a mozgás, a fény és az élet. A színház élő test: egyidőben hal el és születik újjá hamvaiból. A színház mágikus közlési forma, amelyben mindenki ad és kap, átalakul és átalakít. A színház tükrözi az ember egzisztenciális szorongását, az emberi sors titkait kutatja. A színházban nem az alkotók, hanem a mai társadalom szólal meg.
Árt a színháznak például az, ha hiányzik a gyermekek művészeti nevelése, ami egyértelműen megnehezíti a művészet felfedezését, befogadását. A szegénység behálózza a világot, elidegeníti a közönséget az előadás színhelyeitől, s ezt sokszor a kormányok közömbössége és megvetése is tetézi.Árt a színháznak a politika.
A színházban hajdan istenek és emberek viaskodtak egymással, manapság az ember szól a többi emberhez. Ezért a színház több mint maga az élet. A mai bolond világban a színház hitet tesz a józan igazság értéke, az emberség mellett, és a saját sorsunk iránti felelősségre int. A színház abban segít, hogy megértsük, mi történik velünk, hogy megfogalmazzuk érzéseinket, beszéljünk fájdalmainkról, hogy a mindennapi káoszból és rémálomból kiemelkedve a reményről szóljunk. Éljenek a színházi rítus szolgái! Éljen a színház!
Éljen a Színházam!
