Ahol a legtöbb eső esik A Himalája vidékének klímája jellegzetes földrajzi és szezonális kontrasztokat mutat annak következtében, hogy az Indiai-óceán felől érkező meleg és nedves szél, a monszun eljut egészen a hegyláncig. A monszun elnevezés az arab mausinból származik, ami azt jelenti: évszak. Nyáron a Himalájában a heves légköri mozgások éreztetik hatásukat, ezért gyakori az erős vihar. Különösen a hegylánc keleti részein és a déli lejtőkön. Az óriási viharok észak felé haladva egyre ritkábbak, tibeti területen szinte nem is fordulnak elő. A világon a legtöbb eső Cserrapundzsi városban esik. Ez a város a Himalája előtti hegyekben fekszik, 1310 méter magasan. Itt az évi csapadék mennyiség 12040 mm, Míg a legcsapadékosabb évben a rekord 26460 mm volt. Hétszáz kilométerrel nyugatabbra, Katmanduban évente már csak 1350 mm csapadék esik. Ladak szivében, Leh-ben mindösz 85 mm az évi csapadék mennyiség. Tibetben a csapadék kizárólag a téli hóesésre korlátozódik. Tekintettel arra, hogy itt a földrajzi szélesség alapján szubtrópusi éghajlat uralkodik, a hőmérséklet megfelel ugyan a magasságnak, de a nyugati területeken hatalmas ingadozásokat tapasztalnak az évszakok , vagy a napszakok között. Nyáron az Indus völgyében nem ritka az 50 Celsius-fok feletti hőmérséklet az árnyékban, míg ugyanitt mínusz 20 fokos a hideg, ami 70 fokos hőmérséklet ingadozást jelent. Az örök hó határa pedig felhúzódik egészen 4800 méterig. Ladak nyugati határa mentén a hidegebb teleken mínusz 58 fokot is mértek. Nepálban a bőségesebb csapadéknak és az erdőkben gazdagabb vidéknek köszönhetően kevésbé szélsőséges a klíma. A hóhatár itt 5500 méter magasan húzódik. Ha valaki a Himalájába szeretne látogatni, alapvetően fontos, hogy ismerje az éghajlatot. Azok, akik nem hegyet mászni indulnak, télen is ellátogathatnak Nepálba, mert akkor is gyönyörű, tiszta égbolt és szikrázó napfény fogadja őket. Mászni azonban ilyenkor nagyon kockázatos a felszálló légáramlatok miatt. 8000 méter magasan egy ilyen légáramlat 250 km/óra sebességgel zúgó, mínusz 70 fokos szélviharrá alakul. A szélsőséges éghajlat miatti utazási nehézségek és a magasan húzódó ösvények gyakori elzáródása jelentik a legnagyobb akadályt a Himalája vidékén. Mindezek ellenére Marco Polo előtt is eljutottak ezekre a távoli helyekre a kereskedők és kalandorok, akik hittek az itt elrejtett kincsekről szóló mendemondáknak. Ha Marco Polot - aki csupán körbeutazta a hegyláncot - nem számítjuk, akkor az első európai utazók, akik eljutottak a Himalája belsejébe, Antonio de Andrade és Manuel Marques voltak. A két jezsuita 1624 júniusában érkezett meg Csaparang városába. Ezt követően több mint 100 évig csak jezsuita szerzetesek látogattak ide. 1811-től kezdve fontos kereskedelmi útvonal haladt át Perzsiából, Indiából Kínáig és vissza. 1818-ban megalakult az Indiai Földmérő Társaság, mely az ország földrajzi és geodéziai felmérésével foglalkozott. A társaság vezetője 1830-tól 1843-ig Sir George Everest volt, aki felbecsülhetetlen érdemeket szerzett munkája során. Abban a korban, amikor minden egyes felfedezés hihetetlen akadályok leküzdésével járt, Sir Everest kivételesen sokat tett az új felfedezések sikeréért és a tudományért. Ennek elismeréseként nevezték el róla a Föld legmagasabb hegycsúcsát. (részlet a Szélparipa című könyvből)
