Az Üvegműves "I am the game of dice." (Bhagavad Gíta) Élt réges-régen egy üvegműves. Ez az üvegműves olyan poharakat, tálakat, kelyheket, cukortartókat és virágedényeket tudott készíteni, hogy messze földről a csodájára jártak. Szerette ezeket a szép és hasznos dolgokat készíteni, elégedett volt magával és örült annak, hogy az emberek szívesen és örömmel használták az edényeit. Igyekezett minél szebbre készíteni őket és ezért sokféle módon megtanult bánni az üveggel, végül mesterévé vált az üvegkészítésnek és nem akadt párja hetedhét országban. Egy napon, ahogy a műhelyében ült és egy csendes félórában végignézett a szebbnél szebb és hasznosabbnál hasznosabb tárgyakon ez jutott az eszébe: "Vajon mit nem készítettem még?" Ekkor életre kelt benne egy gondolat és az a gondolat teljesen kitöltötte a szívét. Hirtelen úgy érezte, hogy most valami gyönyörűt fog alkotni, bár nem látta, hogy mi lesz az, mert a gondolat a szívében nagyon örvénylett és táncolt és nem tudta megragadni, hogy színről-színre szemügyre vegye. Izgatottan munkához látott. Olvasztotta az üvegmasszát a kemencében, színezőanyagos tégelyeket és dobozokat vett elő; minden mozdulata egyszerű volt és pontos. Látszott már, hogy egy gömböt készít. Ez a gömb több rétegből állt, mindegyik rétege átlátszó volt és mindegyik rétege más-más színű és formájú lett. Az egyik rétegben piros pettyek voltak, ez halványzöld volt, a másikat ezüstös szálak tették szürkévé, ebben rózsaszín foltok úsztak. Aztán volt ott szabálytalan felületű aranysávos és a szivárvány színeiben örvénylő réteg is. Úgy borultak egymásra ezek az üvegburkok, mint a hagymahéjak és a gömb növekedett. Az egyik víztiszta héjba sárga és kék pöttyöket és csigákat rajzolt kínos aprólékossággal. Volt egy réteg, ami füstszürke lett, ebben nem volt minta, de mégis átlátszó volt. Az utolsó előtti héj jégüveg volt, az utolsó pedig egyszínű mély lila, amelyet a "vasa diatreták" mintájára tört át úgy, hogy a gömb olyan lett, mintha a külső leheletfinom csipke golyóban lebegne. Hat nap és hat éjjel dolgozott megállás nélkül. Úgy elmerült a munkában, hogy nem érzett sem éhséget, sem szomjúságot, sem fáradtságot. Ahogy a hetedik nap reggelén a csipkeüveg utolsó csiszolásával készen lett mélyet sóhajtva leült. Megtörölgette a kezét, megigazította a kötényét és a ruhaujját és a kezébe vette ezt a csodálatos, ámde teljesen haszontalan dolgot, amit hat nap és hat éjjel alkotott. Óvatosan forgatta a gömböt a két tenyerén és nézte, ahogy vibrálnak és sziporkáznak benne a formák és a színek. A szemei előtt a piros pöttyökből rózsák nyíltak a nyári mezőn, a rózsaszínű foltok lótuszerdővé álltak össze és a sárga csigák fényesen örvénylettek, mint egy galaxis. Nézte a művét és boldog volt.
