ősz Minden arany már, a Napsugár is, mely ontotta kincsét egész Nyáron át nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy... Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon, társuk a lomb alig takarja őket várják a sorsuk, s egy szeles nappalon lehullva földre, adnak új életet... Arany tutajként sodródik a vízen hajtva a széltől egy árva falevél, táplálta anyját rövid kis életében, most letette sorsát... tovább már nem remél... Szép most az ősz. Akárha köddel érkezik egy hűvös hajnalon, s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben, a Föld készül. Mereng új Tavaszon.... (Stignor István)
