Anyámnak... Elmentél...Némán , mosolyogva, megpihenve a Halál puha oltárán. Elmentél...Űrt hagytál bennem , kétségeket, fájdalmas reményt. Elmentél...S válaszok nélkül ,csak bolyongok az Élet végtelen mezsgyéjén. Hiányzol. Míg velem voltál természetes volt, hogy vagy.... S most, hogy már nincs kinek mondanom Anya,... csak a fájdalom marad. Míg éltél sokszor s sokat szenvedtél zsarnok gyermekedtől. Mert követeltem, sértettelek, vétkeztem ellened, szavak s tettek gyilkos erejével. leborulok szerető lényed előtt, így kérlek bocsáss meg! bocsáss meg anyám! Anya lettem... S gyermekem néha bánt mint hajdan én Téged. Már tudom... Már ismerem a lélek kínját ha gyermekszó éles tőre husomba vág. Már tapasztaltam az aggódás kötelének szorító fájdalmát, melyet a féltés húz egyre szorosabbra.. Már megértettem , hogy mit jelent a féltő szeretet, mely gyermek szemmel csak önző tiltások sora. Mond megbocsátod nekem? Megbocsátod a sok átsírt éjszakát, a magányt, az ideges tehetetlenséget és csalódást melyek tőlem fakadtak? S, ti anyák megbocsájtjátok gyermeketek bűneit melyek izzó parázsként sütik lelketek? Én megbocsátok, drága anyám. Megbocsátom mit ellenem tettél.... ...láttalak betegen.... S összefacsarodott a szívem! Már nem számított ami volt, csak az, hogy újra nevess. Szerettem volna végzeted elvenni, hogy szenvedjek én s te újra járj és élj. Sorsod beteljesedett... Rád azt mérte az Úr kegyetlen, hogy lassú kínok rágják testedet, s kívánd a megváltó halált szüntelen. De velem jobban elbánt a Teremtő, mert élni hagy, hogy emlékezzem. Sötét éjszakák kegyetlen vendége az álom, s újra és újra látom fájdalomtól eltorzult arcod könyörgő tekintetetét. Látlak paplan rejtekén, hallom nyöszörgő kínod. S lelkem máig görnyed néma sikolyod alatt. Nem panaszkodtál, érzéseidnek hangot sosem adtál. Csak tűrtél némán, s mosolyogtál, ha bírtál. Ez a múlt, mely szerves része lett éltem minden percének. Ma már tudom... Anya egyetlen egy adatik. Mi elhagyjuk őket, megvetve gyűlöljük ki életet adott. Míg mellettünk van nem tudjuk milyen ha már nincs.... De talán változtathatunk... Merd kérdezni, hogy miért, s hogyan tovább! Merj mellé állni, felkarolni, kezét fogni, s mint egy beteg gyermeket gyógyítani, ápolni. Hisz Ő is ember!... mint Te vagy Én, gyarló s tökéletlen lény. Mert ítélkezni nincs jogod. Te sem vagy különb, ugye tudod?! Gyermekként ha elestél... fel ki segített? Te tudod a legjobban, hogy anyád, legyen bár nevelő vagy édes, melleted állt, segített s féltett. Lehet most rajtad a sor... Állj elibe! Mondd, hogy anyám szeretlek! Én örködöm feletted. Állj úgy, mint én állok most a sírnál. Nézem a nevet, a képet a fejfán. Mosolyog. A haja hullámokban omlik körülötte. Még így is gyönyörű Néha még felriadok a koppanásra. Csak a zuhanó rögök hangja... ... és most hiányzik. Szeretnék gyerek lenni újra... ... az anyám volt, becsületben élte le az életét. Lassan elindulok haza, és gondolatban fogom a kezét ahogyan rég...