Bella István
PIPACSOK, LÁNGOK

Lángokkal veri a nyár, a mély látóhatárig
menekül a mező. De meggyullad, kivirágzik.
Pipacsok tüze tombol, vereslik szakadatlan,
tétova szikraszirmuk feltámad és kirobban
mint szememből a láng is, hogy érezd, tűzbefeslett
virágok közt menekülsz, nyárral perel a tested,
pipacsok gyúlogatnak, hogy végül, elveszetten
a fölgyúlt testű rétek sorsa rajtad beteljen:

Ki lángok ellen kel fel, azt a virágok népe
szerelemre ítéli, boldog számüzetésre,
máglyára veti a nyár és fölgyújtja mint az éhes
tüzektől menekülő, verdeső messzeséget.