hoztam egy mesét...egyik kedvencemet...
"Japánban két szerzetes, egy öreg és egy fiatal, egy őserdő sáros ösvényén sétált, vissza a kolostorukhoz. Egy gyönyörű nővel találták szemben magukat, aki tehetetlenül állt egy iszapos, gyors folyású folyam partján. Az öreg szerzetes, a nő szerencsétlen helyzetét látva, erős karjaiba vette őt, és átvitte a folyón. A nő rámosolygott és átölelte a férfi nyakát, míg az le nem tette a túlsó parton. Köszönetet mondva meghajolt, a két szerzetes pedig csendben folytatta útját. Amikor a kolostor kapujának közelébe értek, a fiatal szerzetes nem tudta tovább tartóztatni magát.- Hogy voltál képes átvinni egy gyönyörű nőt a karjaidban? Úgy tűnik , az ilyen viselkedés nem illik egy paphoz. Az öreg szerzetes ránézett a társára és azt válaszolta: - Én ott hagytam. Te még mindig a karjaidban tartod?" (Dan Millman: A békés harcos útja)
...liliomtól átmentve...
nos,én sem hordozom tovább a múlt este kellemetlen gondolatait,ezennel elengedtem őket...és csak a szépre emlékezem...
igazad van Lazacom!
avanti poppolo!