SZABÓ LŐRINC
SÉTA KÖZBEN

Jó volna csöndben, egymagam,
úgy élni békén, boldogan,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta, a szarkaláb -
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanul,
ha az égre éji vihar vonul,
és reggel a fényben kéjesen
belemosni millió levelem.

Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt.

Jó volna - óh, de nehéz a szivem! -
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh, elaludni a föld vegyész
kezében úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert - s virág
lenni, csak pipacs, szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház
előtt az a szép ártatlan akác!