Állítsd a világot fél hatra
Széttört üvegszilánk éjszaka
Hasadó ereim lassú hajnalt
Festenek véremből
Kék ég szerelmem testére
Nem mozdul semmi.
Itt a kifosztott arany
Fényétől tébolyulva
Lassan összeomlik a világ
Én ezüst mellbimbók leheletétől
Párás álmokban üvöltöm a Holdat.
Konok repedések kapaszkodnak a falba
Kattogó idő zabálja fel sűrű nyálával
A fogyó éj arcodleplét arcomon
A test most halk remeg fekszik
A lélegzet visszaverődik a csillagokról.
Lassú blues gyors ital a bárban
Levedlett kígyóbőrként tekergő
Fáradtan végtelen hajózó vágy
Keresi a tégedkikötőt
Mélyzöld a halott folyókkal ölelt tenger.
Kihunynak Az elfújt gyertyák
fényére emlékező szemek
( kihűlt a kávé )
A léptek végre eggyé vállnak a lábnyomokkal
A lágy hegyek utolsó bilincsbe fogják a várost.
A reccsenő szerelem kitárja az ablakokat
Felemelkedem mint a vonatra szállók sáros cipője
Hogy lássalak álmomban meztelen napfényt locsolsz
A bátran éneklő de halott virágokat rejtő kertekre
Állítsd a világot fél hatra ne lássa senki ha meghalok…
Northman
