CSANGKANI DAL ASSZONY ÉNEKLI Először hullt a haj homlokomba, s a kapu előtt szedtem virágot. Jöttél egy bambusz-lovon ügetve, s beszórtad ágyam zöld szilfagallyal. Gyermekként együtt éltünk Csangkanban, s gyanakvás nem volt köztünk egyszer se. Tizennégy évvel elvettél engem. Szégyenlős voltam, s arcom elfedve sötét sarokban ültem örökké. Ezerszer szóltál, s nem válaszoltam. Tizenöt évvel kívántam, testünk vegyüljön össze, mint a sírboltban. Szilárd hűségben éltem melletted, hogy mentem volna a Vangfu-hegyre? Tizenhat évvel elhagytál engem, a Csütang hágón keresztülmenve. Öt hónap óta felénk se néztél. Majmok sírása száll az egekbe. Ajtónk előtt a friss mohaszőnyeg távozó lábad nyomát belepte. Oly vastag, el se tudom söpörni. Korán jött őszi szélben lomb lebben. Augusztusban a pillangók sárgák, párosan szállnak szerte a kertben. A szívem ezért vergődik annyit. Csüggedten ülök, öreges lettem. A zuhataghoz megyek hajnalban; leveled várom, s hogy híred halljam. Ha mehetnék, az út rövid lenne, eléd mennék a homokviharban. SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása