Rózsaszirmok

Leszállt az alkony s egy lenge szellő

Tündér rózsát hintett az égre,

Fülembe suttogott egy bús mesét,

S tova libbent a messzeségbe...

Egyszer, régen, mikor még volt öröm,

Egy tündér élt nyíló rózsák között,

Alatta vígan csillogott a tó

S a zord szikla bíborba öltözött...

Ha jött az est, ott dalolt a szellő,

A bércen harsogott a vadpatak,

S a szellő halk suttogása mellett

Táncolt a köd, s ezüst hold sugarak...

Hanem egyszer, zúgó fergetegben

A Szélkirály orkán csapatja jött,

És elragadva a tündérleányt

Eltűnt a sötét fellegek mögött...

Azóta mindig, mikor jön az est,

S bíborban úsznak a hegyoldalak,

A szellő halkan az égre szórja

A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...

Én is olyan bús szellő vagyok,

Verseim picinyke rózsaszirmok,

Mi őket most, hogy alkonyom leszállt,

Haloványkék végtelenbe szórok...

Wass Albert