Francis Jammes A ház rózsával lenne itt teli A ház rózsával lenne itt teli s dongó darázzsal. Vecsernye szólna délután lassúdad kondulással; a szőllőfürtök áttetsző kövek ilyenkor, s lassan szundítanának benn az árnyékos lugasban. Ó, hogy szerethetnélek itt. Tiéd e szív, merész huszonnégy évem, gőgöm és egész fehér rózsáktól illatos költészetem tiéd; és mégsem ismerlek, hiába minden hát, nem élsz. Mert azt tudom, ha élnél, vélem élnél, velem lennél te itt, velem rejteznél ott a réten, nevetve csókolnál, fölöttünk szőke méhek, mellettünk hűs patak, s a lombok összeérnek. A napfény hullna csak, hallgatnánk, hogy sziszegne, mogyorócserje vetne apró árnyékot füledre, s már nem nevetnénk, mert kimondhatatlan volna szerelmünk, és a szánk némán egymásra forrna; s érezném ajkaid pirosán, mily varázslat! a rózsát, szőllők jóízét s mérgét a vad darázsnak. (Fordította: Radnóti Miklós)
