-Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját: -Mert én nő vagyok - válaszolta az asszony. -Ezt nem értem! - mondja a kisfiú. -És ezt soha nem is fogod megérteni... - válaszolta gyermekét átölelve az anya. Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is: -Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül? -Minden nő ok nélkül sír. - Ez volt minden amit az apa válaszolt. A fiúcska felnőtt férfi lett, és még mindig kereste a választ, vajon miért sírnak időközönként a nők. Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat: -Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen? Az Atya elgondolkozva válaszolt: -Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam. Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül. Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta. Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon férje szívére. Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja egy jó férj soha nem sérti meg a feleségét, mégis néha próbára teszi a nő érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy sziklaszilárdan férje mellett áll-e? És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van. Látod: Egy nő szépsége tehát, nem a ruhájától függ amit éppen visel, vagy az alakjától amilyen az ő formássága, de még nem is attól ahogyan a haját viseli. Egy nő szépségét a szemeiben ismered fel, mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik." igen...és a nőt az Isten a férfi mellé teremtette...társnak...
