BALLA ZSÓFIA: ESŐ, SZIVÁRVÁNY Bár északi szél fúj még és hűvös a fű - már vidoran néz le a Nap, s mintha belőle csorogna a Földre, széttöredezik, szétfoly a foltos arany. Sok idegen és szilárd napdarab világol úton-útfelen. Még az éjben is fénylenek a pitypang csillagok: sok borzas, kicsi, sünfejű. Mi mind, kik itt ázunk az úton ővelük az Istenség levált darabjaként, örülhetünk: az égi híd pillére földig ér. A teremtmények minden szenvedése, mint az összerogyott gravitáció, csak tűhegynyi anyag, amely kilőtt golyóként robban majd világgá. A szivárvány jele hazug, boldog, ledér. S alatta mi, egy nagy, vizes tavasz rigója, férge, csigája, dió- fája, esője, Zsófija vagyunk. Egy üveg pirosló sombefőtt az évnek asztalán, amelyet elhagyunk.